Ne gondolj arra, mondták, hogy a szomszéd málnabokrai éjszaka polipokká válnak Hogy a narancsszínű fejlécek egy nyolcvan évvel ezelőtti osztálykirándulásszámháborújának emlékei Hogy a kilátás a városra csak egy széttépett olajfestmény, a lámpába repülő bogarak tudata egy nyolcjegyű számsor Ne…

Most leginkább, mint a férfi a vonaton akihez senki nem szól de ő mindenkit ismer Teát iszik termoszból Halott madarakkal repülni a macska a teraszon hagyta őket Sorban, nap mint nap egyet De nincs is teraszom se macskám Kopott ajándékbögréből iszom a teát

A villanypóznák összekötik a fáradt eget a szántófölddel. Ez az eső nem az a felszabadító fajta. Megint, újra, újra: dacolok a köddel. Mondd, mennyi értelmet látsz a kimondott szavaimban? Mennyi értelme van továbbmenni? Ragrímeket hordok karjaimban A szabadságom néha teher Senki nem mondja, mit…

Kései már ez az óra, látszik az égen  kék neonok körei égnek a hűs betononReszket a széllel a szirma, lassu a játék Vérszinü rózsaszirom hervad az út peremén. Szárai összetiporva, táncol a bűzzel zöld szemeteskosarak közben az utcakövön.Nincsen szívdobogása, nincs aki látja  Itt marad éjszaka hát.…

Zuhanni a végtelenbe nincs mellettem senki más szilánkokban elterülni ez csupán csak árulás Álmosoly az arcra festve zúg a szél hátam mögött homokvárak közt ledöntve emléked hozzám költözött. Egy hangulatnyi tükörképre fehér betűket mázolok úgy ismerem meg önmagam, hogy közben én is változok.

Keresztbe fűztem, úgy jobban mutat az asztalon táncoló, sötét liliomok Te voltál, nem tagadhatod, az ékezeteket elhagyom, jobb így, igen, talán, jobb így mit szabadon Örökre csak kérdés marad, ha összefonja vonalunk Ő ott fenn Kettészakítva maradok  

Ha egy darab hús lenne a lelkem, egy szeletet mindig a hűtődben hagynék, és sárga fecnikre fecsérelném tehetségemet A fehér ajtóra tenném mágnessel, a „jóreggelt” üzeneted mellé. A reggeli kávéd bögréjét és a szemed kékjét az asztalon felejtetted.

Dolgok, amiket elfelejtettem Csak a sarokba dobva Azok a régi szavak Amiket nem mondtam ki  Dolgok, amiket ezerszer Szavak amiket sosem Robotzaj kattog A szomszéd szobában Összegyűrtem  A markomba szorítottam Hagytam, hogy a bőröm alá hagytam​, hogy örökké

Csupa villám az égApró karcolások a végtelen FestővásznánÖnnön lelkem párhuzama Szeretem nézni, ahogy örvénylikFelkapni a fonalat Elszaladnimessze

Várni arra, hogy csak szimplán várni rád a hangot hallgatom, magányom csend-zaját Mióta ismerem, mióta láttam őt, azóta tervezem, azóta összeköt A hangot hallgatom magányom csend-zaját bokornyi füst a test kopognak odaát Zsinórban hallgatom csak egyszer láttalak páncél a kardhalon mélyen…