Beke Sára D. blogja

Két gólyalábas cseh bohóccal táncolni egy színházfesztiválon

2017/09/18. - írta: bekesara

Y.EAST fesztivál, Zsámbék 2017

Idén, 2017-ben sikerült ellátogatnom Zsámbéki Színházi Bázisra, a második Y.EAST fesztiválra, sajnos csak a második napra, de már ennyi is elég volt ahhoz, hogy beszippantson a környezet, a hangulat és természetesen a színház. A helyszín szinte adja magát a fesztiválozásra, a színpadok vagy a régi repülőgéphangárokban, vagy szabadtéren helyezkedtek el.

Tudni kell a rendezvényről, hogy míg tavaly csak magyar és cseh, idén mind a négy visegrádi ország nyelvén zajlottak előadások.yeast3.jpg

Én a testvéreimmel és a szüleimmel érkeztem az eseményre és így is számos színvonalas program közül válogathattunk. Először részt vettünk a Szamárfül Projekt Gólemese című előadásán, mely egy interaktív mesejáték volt, a gólem-legenda keretein belül láthattunk négy zsidó mesét. Tény, hogy a célközönség nem én voltam, hanem a kisiskolás és óvodás korosztály, de így is lenyűgözött, a színészek játéka és zenéje, a bábok formabontó bevonása a történetbe, na meg a történet(ek) kedvessége. Az előadásra a Black Hole elnevezésű „színpadhangárban” került sor.

Ezek után elindultunk a MIR felé, ahol két cseh bohóc társulata, a Hombres interaktív, improvizációs műsorán vettünk részt. Jakub Albrech és Petr Štěpánek hatalmas gólyalábakon csinálta a műsort, és engem is bevontak az előadásba egy tánc erejéig. Én speciel sosem rajongtam a bohócokért, de ez a performansz annyira formabontó és szellemes volt, annyit nevettem, hogy ha bármikor újra lehetőségem lenne találkozni velük, gondolkodás nélkül elmennék. Sőt, a délutáni bemutatót is megnéztem aznap, de erről majd később.yeast.jpg

Aztán megebédeltünk a Töki Pompos standjánál. Nem vagyok nagy ételkritikus, de szeretek finomakat enni, és ez annak bizonyult. És hát, valljuk be, a pompos az pompos. Van kérdés? Nincs kérdés. Így jó, így szeretjük.

Ebéd után lazítottunk kicsit, beszélgettünk, majd elmentünk a Galileohoz, megnézni a cannes-i filmfesztivál magyar változatát, vagyis egy ezt bemutató dokumentum filmet. A káni rendezvény egyfajta sajátos paródia, az eredeti falusi edition-je. Itt is nevettünk, nem keveset.

Vissza a MIR-be! Délután négytől üzemelt a Színész Automata, Árkosi Árpád rendezésében, Bán János előadásában. Az ember öt forintért kap egy mini-színdarabot, ami vicces és elgonolkodtató. Az ötlet eszméletlen jó, és lebilincselt, ahogy egy fantasztikus színész némán, szinte más pantomim-szerűen adja át az érzelmeket és indítja el a gondolatokat,mindezt egy hatalmas, átlátszó dobozból. Elidőztünk itt egy darabig.

yeast2.jpgMint már előbb említettem, délután újra ott ültem a Hombres előadásán, miután lezavartunk egy gyors csocsót a családdal. Ez a második bemutató három néző bevonásával zajlott, és egy rövid mese rendezése volt a téma. Petr Štěpánek adta az instrukciókat a sárkány, a hős lovag és a hercegnő szerepére beosztott szereplőnek, de úgy, hogy azt egy hollywoodi rendező is megirigyelné. Erről nem igazán lehet mit mondani, ott kell lenni, látni kell. KELL. Számomra sajnos itt ért véget a rendezvény, ugyanis elindultunk hazafelé.

Ezen programokon kívül is volt egy pár, vagyis inkább jó sok, hogy csak párat említsek, a Rejsz-Royce zenekar fellépése, a 48 óra „projekt” ami négy színházi csapat négy színdarabja, melyet 48 óra alatt tettek előadássá, az Isteni színjáték avagy., amelynek alapkoncepciója szerintem zseniális, és biztos vagyok benne, hogy ha lett volna lehetőségem látni, nagyon elgondolkodtatónak találnám. Na és persze a szintén nagyon érdekesnek ígérkező Etogrammok, a szlovák nyelvű darab a szerelemről, régen és most. Ezek azok, amik a leginkább felkeltették az érdeklődésem, de persze még egy csomó másik izgalmas cím, de az idő nagy úr, és én nem tudok egyszerre több helyen lenni. Sajnos.

Egy biztos, jövőre muszáj ott lennem mindhárom napon, mert belekóstoltam, tetszett, és még többet akarok. Köszönöm a szervezőknek, fellépőknek, mindenkinek! <3

A fotókat a fesztivál facebook oldaláról hoztam. Lessetek fel oda is! yeast

                                                                                                                               Sacc

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://firkakblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9912876530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása