Nem volt harag,
nem volt gyűlölet.
Csak csönd és forró könnyek,
Tisztelet. Ez maradt, s csak a lombok csipkéin át beszüremlő
fénynyaláb. Nem volt
nyugalom. Belül tajtékzó
tenger, vad, szilaj habok,
nem mondtam ki, és mégis tudod,
Ezek vagyunk mi,
Ez vagy te és ez vagyok én,
A csönd, a hang és a csillagok.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.