Kopott sorok közt meglapulva Kuporog a félelem Arcod a padló megfakuló foltjaira képzelem. Fáradt tölgyek felett az égen Szemedet látom szüntelen Létem a fák közt beszűrődő Fénynyalábba ültetem. A néma csöndet megszakítva, Szívem dobban csöndesen, Lelkem majd a kósza széllel Messze-messze…