Hideg van.
Nem nagyon, csak épp annyira, hogy
beférkőzzön az ember gondolatai közé.
Halkan szemerkél az eső.
Csöndben kopog a betonon, ugyanazt a monoton
ritmust ütve.
A nap utolsó, bágyadt sugarai is elbújtak
a fekete felhők mögött.
Egymagadban lépegetsz a járdán,
Fekete kapucnidat a fejedbe húzva,
Zsebre vágott kézzel, és lehajtott fejjel.
Magadban dúdolod a szám
dallamát
Ahogy a kapuhoz érsz.
Megérkeztél,
A kulcs fordul a zárban.
De a reggelt már nem éred utol.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.